Szedjen inkább (mérgező?) orvosságokat.

Egyre gyakrabban jelennek meg a vitaminokkal, étrend-kiegészítőkkel és más egészségesnek tartott élelmiszerekkel kapcsolatos állítások, amelyek ezek hatástalanságát? vagy éppen ártalmasságát próbálják bizonyítani.

Ugyanakkor folyamatosan jelennek meg hírek betiltott (eddig biztonságosnak vélt) orvosi készítményekről is.

Nem tudni pontosan, hogy mi áll ezeknek a hátterében, de az a legvalószínűbb, hogy újabb harc indult a vásárlók megszerzéséért az egészség-businessben és ennek egyik fegyvere a fél információk közlése és az álhírek terjesztése.

Legvalószínűbb, hogy a vitaminok elleni kutatásokat, valamilyen gyógyszerészettel kapcsolatos szervezet finanszírozza, hiszen nekik vannak meg erre az anyagi forrásaik és az ő érdekeiket sérti (bármennyire is rosszul hangzik), ha az emberek próbálják megőrizni az egészségüket. (Közben pedig a legtöbb nagy gyógyszergyártó is készít vitamin készítményeket, mert hát mégis csak üzlet.)

Nálunk is kampány indult, hogy inkább a jóval drágább (nagyobb hasznot hozó) „biztonságos” patikai készítményeket vásároljunk, mint mindenféle bizonytalan terméket (ebben azért van valami, nem árt odafigyelni). 

 

Nézzük az aktuális rémhíreket a vitaminokról és lássuk a dolgok lényegét: 

  • a kalcium nem jó allergiára?
  • a Dvitamin és a kalcium nem segít a csonttörések elkerülésében?
  • a halolaj nem segít a szívbetegeknek?
  • a kókuszolaj emeli a koleszterinszintet?
  • feleslegesek a vitaminkapszulák?

Az emberi szervezet működése nagyon bonyolult, még az sem érti igazán, akinek bizonyos területek vizsgálata az életcélja. Az egyik probléma a mai orvosi kutatásokkal az, hogy leginkább csak bizonyos szervek működését vizsgálják, és nem látják át az egész szervezet komplex működését. Ha csak egy valamire koncentrálunk, akkor „nem látjuk a fától az erdőt”.

Ugyanez a helyzet a fenti állításokkal is. Nézzük őket egyenként.

  • A kalcium és az allergia: van akinek használ, van akinek nem. Az ellentmondás oka az, hogy a kalcium soha nem fordul elő önmagában a természetes táplálékainkban. Gyakorlatilag tiszta kalcium nem is létezik, legfeljebb a tablettákban. A természetes forrásokban a kalcium mellett mindig van magnézium is. A magnézium szükséges a kalcium hasznosulásához – és viszont. Erről bővebben itt és itt olvashat.

  • Csonttörés és a kalcium: ugyanaz a helyzet, mint az előbbiekben. Lehet kapni csontritkulásra rengeteg (akár) orvosi készítményt, mégis sokan tapasztalják, hogy hiába szedik ezeket, mégsem javulnak az eredményeik. Az orvosok által javasolt és a reklámozott (hármas összetételű) egyik ilyen készítményben sincs a felszívódáshoz szükséges magnézium.

  • „Bebizonyították”, hogy a halolaj Omega3 tartalma nem véd a szívbetegségektől, de a kutatást végzők a végén mégis azt javasolják, hogy együnk magas Omega3 tartalmú halat. Másik „eredmény”, hogy az alfaliponsavnak mégiscsak kimutatták valamilyen védőhatását, csakhogy ezt az anyagot más néven növényi Omega3-nak is nevezik. Akkor most mi van? Mindegy mit, csak ne étrend-kiegészítőt?

  • A kókuszolaj élettani hatásáról itt írtam részletesen. Röviden csak annyit, hogy évezredek óta milliárdok használták mindenféle egészségügyi probléma nélkül. Sőt!

  • A D-vitamin nem segít a csonttörések elkerülésében és nincs is szükség ennek pótlására: A csonttörést esés okozza, nem vitaminhiány. A D-vitamin viszont szükséges a kalcium beépüléséhez a csontokba, de kell még hozzá magnézium és K-vitamin is (egyenlőre annyit tudunk, hogy ezek biztosan kellenek, de lehet, hogy még más is.) Önmagában a D-vitamint összefüggésbe hozni a csontokkal értelmetlen. 

2013-ban emelték fel az ajánlott D-vitamin kiegészítést 400-ról 2000 Nemzetközi Egységre (IU), mert kiderült, hogy az európai népesség D-vitamin szintje kritikusan alacsony és ez számos betegség (pl. rák, depresszió, stb.) kialakulásában közrejátszik. A magyar lakosság D-vitamin szintje az egyik legrosszabb az EU-ban.

Most azt lehet olvasni, hogy nincs is szükség a pótlására, mert szervezetünk eleget állít elő és tárol belőle?

A D-vitamint valóban a szervezetünk állítja elő, napfény segítségével és valóban nem kell pótolni ha:

- Ön naponta legalább 20-30 percet tölt a napfényes, szabad levegőn, rövid ujjú pólóban és rövidnadrágban.

- A téli időszakban is beviszi természetes forrásból; vagyis rendszeresen, napi szinten fogyaszt elegendő tengeri halat, gombát, fűvel táplált állatoktól származó tejterméket. Ha ezeket nem fogyasztja rendszeresen, akkor valószínűleg D-vitamin pótlásra lehet szüksége onnantól kezdve, ahogy a nyári barnasága eltűnt a bőréről.

- teljesen feleslegesek a vitaminkészítmények: Az étrend-kiegészítőkkel szembeni támadás indokolt is lenne – egy tökéletes világban. Ahol mindenki egészséges, egészséges életmódot folytat és egészségesen táplálkozik. (Szeretnék találkozni egyszer egy ilyen emberrel!)

Ha ez a három feltétel biztosan adott, akkor tényleg semmi értelme vitaminokat szedni, hanem tartani kell ezt a tökéletes életmódot.

Tehát: ha Ön kizárólag tápanyagban gazdag termőtalajon termesztett, egészséges, vegyszermentes, friss élelmiszert fogyaszt, sokat mozog friss levegőn, akkor Ön valószínűleg teljesen egészséges és eszébe sem jut vitaminokat szedni. Ha ez azonban nem kivitelezhető a hétköznapokban, akkor jó eséllyel valamilyen kiegészítésre szorulunk. Erre vannak az étrend-kiegészítők.

Egy idézet Szent-Györgyi Alberttől:

„ A vitamin az az anyag, ami akkor okoz betegséget – ha nem esszük meg.”

 

..és akkor most nézzünk néhány friss hírt a „bevizsgált”, biztonságos”, „ellenőrzött” gyógyszerekről

  • A népszerű és az orvosok által is előszeretettel ajánlott (tulajdonképpen értelmetlen) kalcium pezsgőtablettákat kivonták a forgalomból, mert az engedélyezettnél több mérgező ólmot tartalmaznak.

Ezzel kapcsolatban két kérdésem lenne:

1. Ha ellenőrzött és biztonságos gyógyszertári készítményről van szó, akkor hogy került bele ólom?

2. Mi az, hogy az engedélyezett mennyiségnél több, és miért lehet bármennyi mérgező ólom is egy készítményben?

  • Több vérnyomáscsökkentőről kiderült, hogy potenciális rákkeltő anyagot tartalmaznak, ezért betiltották a forgalmazásukat. Mint a vizsgálatok kiderítették, ez nem egy friss szennyeződés következménye, hanem ez az anyag már évek óta benne lehet az orvosságokban, csak eddig nem keresték.

És itt az érdekesség: az egész botrány akkor robbant ki, amikor egy új forgalmazó jelentkezett az alapanyag gyártónál és a kapott mintát bevizsgáltatta olyan anyagokra is, amiket általában nem szoktak nézni.

Kérdés: Hány potenciális mérgező anyag lehet még a „biztonságos” készítményekben, ha nem is keresik ezeket?

  • Egy friss svájci kutatás szerint a patikai köhögéscsillapító, váladékoldó készítmények semmivel sem gyorsítják meg a gyógyulást, hatásuk ugyanannyi, mint a méznek. Sőt! A köhögésre mézet fogyasztók jelentősebb javulásról számoltak be, mint az orvosságot szedők.

  • Egy másik vizsgálat a gyomorégésre szedett savcsökkentőket tesztelt és arra megállapításra jutottak, hogy ezek a készítmények ugyanannyira képesek csökkenteni a tüneteket, mint egy nagy pohár víz. (Ha felhígítjuk a maró savat – vízzel – kevésbé mar.) A savcsökkentőkről itt olvashat.

Végezetül a biztonságos? patikai készítményekkel kapcsolatban két történet:

Néhány éve – influenzajárvány idején – átjött hozzánk a szomszédos patikából egy dolgozó gyógyteát vásárolni. A következő párbeszéd zajlott le:

  • Hát nálunk a patikában mindenki beteg! Nem is csoda, hisz napi 2025 influenzás jön be.
  • Hozzánk is bejön 2025 influenzás, mi mégsem vagyunk betegek.
  • Hát, nálunk még a gyógyszerészasszony is beteg!
  • És mi szed a fő gyógyszerészasszony az influenzára?
  • Csak C-vitamint. – jött a válasz.
  • Mást nem? Maguk is árulnak gyógynövényeket, étrendkiegészítőket.
  • Azt mondta a gyógyszerész, hogy a gyógynövényeket nem ismeri – ezért nem meri őket szedni, a gyógyszereket viszont ismeri és azért nem szedi őket.

Másik estben egy patikatulajdonos, gyógyszerész ismerősöm mesélte, hogy ő csak homeopátiával kezeli a családját.

Azt mondta, hogy amikor bekapcsolja a számítógépet, jönnek az e-mailek, hogy milyen gyógyszereket tiltottak be és más szereknek, milyen új mellékhatását vallották be a gyártók (mert a hatóság kötelezte rá), elgondolkozott:

- Hogy adjak a gyerekemnek egy gyógyszert, amiről lehet, hogy holnap azt olvasom, hogy halálos méreg?

No, most legyen okos bárki, … és döntsön belátása szerint!