Csak az a jó nekünk, ami itt őshonos?
Tél végén sokan vitaminhiányosak, emiatt legyengül az immunrendszerük, ami kedvez az influenzának és a felső légúti betegségeknek. A vitaminhiány egyik oka, hogy sokan idegenkednek a vitamin-készítmények szedésétől („nem szedek semmiféle kapszulát”), arra hivatkozva (és becsapva önmagukat), hogy - „eszek én elég (?) gyümölcsöt télen is, nem kell a mesterséges pótlás”.
Tényleg elég az a gyümölcs amit eszünk, és mennyi lehet a vitamintartalma az augusztus végén leszedett almának – februárban?
Elárulom: nem sok. Talán az eredeti vitaminok jó ha 10 %-a marad meg bennük ekkorra, és ugye senki sem eszik meg naponta, mondjuk 5 kg almát, de mondjuk az sem biztos hogy elég lenne, mert például 100 gramm friss almában 4,6 mg C-vitamin van, ugyanennyi narancsban pedig 50 mg.
A trópusi, mediterrán gyümölcsök jó alternatívát jelenthetnének ebben az időszakban, de a téveszmék terjedésének köszönhetően gyakran hallom azt, hogy:
- „Kerüljük a messziről jött, trópusi gyümölcsöket, mert azoknak kicsi a tápanyagtartalmuk (éretlenül szedik le ???), tele vannak vegyszerekkel, és különben sem nekünk valók, mert csak azt kellene ennünk, ami nálunk terem, itt őshonos.”
Na, és itt van a probléma:
1. Nem éretlenül szedik le őket, mert akkor nem sok ízük lenne. Messziről azokat a fajtákat tudják ideszállítani, amelyek például utóérők (banán, mangó), vagy vastagabb héjuk miatt jobban bírják a tárolást, szállítást (pl. citrusfélék).
…és akkor miért más az íze a nálunk kapható banánnak, mint azoknak, amelyek a trópusi országokban kaphatók?
A válasz egyszerű: mert ez másik fajta banán.
Hány féle almát ismerünk, mindegyiknek pontosan egyforma íze van? Ugye nem, pontosan ezért van több fajta almánk, mert különbözőek.
Ugyanez a helyzet a banánnal is. Nálunk csak az a banánfajta kapható (leginkább a Cavendis), amelyik utóérő és a két hetes szállítást is kibírja a hűtőkonténerekben. A trópusokon több – a nálunk kaphatónál finomabb - banán is létezik, de ezek nagy része csak frissen fogyasztható és csak teljes éréskor szüretelhető, ezért hozzánk nem jut el.
Télen hiába keressünk nyári almát, vagy körtét a boltokban, mert nincsenek. Csak az utóérő, vastag héjú, fajták bírják a hónapokig tartó tárolást (folyamatosan csökkenő vitamintartalommal).
Vitamin szempontból pedig szerintem a februárban Spanyolországban, mesterséges körülmények között, fóliában termesztett paradicsomnak még mindig több a hasznos tápanyagtartalma van, mint az itthon hasonló körülmények között növőnek. Ott még napfényt is kap, ebben az évszakban is.
2. Vegyszerek. Sajnos a hazai növényeinkben sincs kevesebb vegyszer, permetezőszer, rovar- és gombaölő szermaradvány, mint a messziről jöttekben. Mint élelmiszerekre, ugyanaz a szabályozás vonatkozik minden nálunk forgalomba kerülő gyümölcsre, zöldségre. Sőt hazai szinten még itt is rosszabbul állunk.
Jobb éghajlati adottságú területeken hatékonyabban, kevesebb növényvédőszer alkalmazásával lehet termeszteni ugyanazokat, mint nálunk. (Ezért olcsóbbak sokszor a külföldi termékek, mint a hazaiak.) Az igaz, hogy például a trópusi gyümölcsök héját kezelik a szállítás és tárolás miatt, de ezek jellemzően vastag héjú gyümölcsök, ezek héját nem esszük meg, és a vastag héjon nem igazán jut vegyszer a belsejükbe.
… és itt a másik butaság: csak az együk, ami itt „őshonos”?
Ezzel csak az a probléma, hogy itt, nálunk nem sok ma fogyasztott zöldség, gyümölcs őshonos. Szinte semmi.
Szent Györgyi Albert mondta egyszer: „nem is értem, hogy az emberiség ezen az éghajlaton hogy maradhatott életben” (télen).
Itt ugyanis télen nem nagyon van, mit enni! Télen az emberekre csak a szűkös tartalékok és az éhezés várt.
Néhány ezer éve Európa nagy részét még őserdő borította, a többi pedig füves pusztaság volt. Az emberiség ekkor még leginkább a mediterrán tengerpartokon vándorolt és gyűjtögetett, halászott és csak néha, vadászni merészkedett be a félelmetes északi erdőkbe.
Első, termesztett ételeink Kis-Ázsiából és a Közel-keletről kerültek erre a vidékre.
Amikor azt hallom, hogy itt őshonos élelmiszer, meg szoktam kérdezni:
- Tud-e legalább két olyan ételt mondani, amit ma is rendszeresen fogyasztunk, és őshonos nálunk?
- ? - Nem tudnak, mivel gyakorlatilag nincs ilyen mai élelmiszerünk.
A ma fogyasztott élelmiszereink egyike sem őshonos nálunk, szinte mindegyiket a vándorló, majd letelepülő népcsoportok hoztak magukkal.
Ma termesztett zöldségeink, gyümölcseink jó része Amerikából, legnagyobb része pedig Ázsiából származik. (Gondoljunk csak a magyaros paprikás krumplira; - a hagymát kivéve – minden összetevője amerikai.)
Új területen letelepedve őseink a hozott növényeiket megpróbálták termeszteni, de nem ez mindig sikerült, így ma már csak azokat a fajokat ismerjük, amelyek képesek voltak ezen az éghajlaton és talajon is megélni.
Ez nem azt jelenti, hogy ezek a jók, az egészségesek, és tápanyag dúsak, hanem ezek a fajták azok, amelyek kibírták az új helyen a megváltozott körülményeket.
Néhány jellemző példa a mindennapi ételeinkre:
A kukorica és a burgonya is amerikai. Ma úgy ismerjük ezeket, hogy a kukorica sárga, a krumpli (a belseje) pedig fehér. De nem az őshazájukban.
Mindkettőnek több száz fajtája létezik eredeti élőhelyén, amelyeket ma is, mint már több ezer éve rendszeresen termesztenek. A helyiek pontosan tudják, hogy melyik fajtát mire a legjobb felhasználni, és ennek a sokrétű felhasználhatóságnak köszönhető a hatalmas fajtaválaszték.
Például a kukoricánál jellemző, hogy a most ismert sárga fajták bírják legjobban a nagyüzemi termesztést, ezek a legellenállóbbak a környezeti hatásoknak, de jellemző módon ezek a legkisebb vitamintartalmúak, leginkább csak keményítőt tartalmaznak. Nálunk csak a sárga kukoricát termesztik, pedig valójában létezik fekete, piros, kék, lila és egyszerre több színű kukorica is. Csakhogy ez utóbbiakat nehezebb gazdaságosan termeszteni, az pedig hogy élettani hatásuk esetleg kedvezőbb, mint az ipari terményeké – az nem számít.
Lila kukorica : A perui lila kukorica kedvező hatásairól széleskörű kutatásokat végeztek a 80'-as években. Kiderült, hogy a vörös, lila és kék kukorica színét adó anyagok (flavonoidok, antioxidánsok), eredményesen alkalmazhatók az immunrendszer erősítésében, és a szívinfarktus megelőzésére.
A lila kukorica viszont nem bírja az intenzív trágyázást (amivel a terméshozamot akarják növelni), a műtrágyát pedig végképp nem. Nem lehet sűrű sorokba vetni, nem szereti a permetezést és érzékenyebb az éghajlati változásokra. Gyakorlatilag csak bio gazdálkodásban lehetne termeszteni, de akkor inkább hagyjuk, termeljünk inkább takarmánynak való kukoricát – gondolja a nagyipar.
Hasonló a helyzet a burgonyával is, azokból is egészségesebbek lennének az eredeti (akár színes) fajták, de azok sem gazdaságosak, így marad nekünk az, amelyik itt is megél, elvegetál. Sőt! A klímaváltozás miatt hazánk egyre kevésbé alkalmas a burgonyatermesztésre, évről-évre kevesebb terem.
Ezért tényleg az a legjobb nekünk, ami itt terem?
Jelenleg is próbálnak mindkét növénynél hibrid fajtákat keresztezéssel létrehozni, amelyek lila színűek maradnak, de az már nem az a fajta lesz, ami eredetileg volt, és (sajnos) itt is az ipari, üzleti szempontok fognak az előtérbe kerülni, nem pedig az élettani hatások.
…és a hazai gyümölcseink, és más ételeink. Nézzük honnan is származnak eredetileg:
- Alma – a ma ismert alma valahonnan Közép és Nyugat Ázsiából származhat, de már az ókori görögök is ismerték. Első magyarországi írásos feljegyzések csak a 17. századtól találhatók róla.
- Körte – a vadkörte egész Európában és Ázsiában őshonos. A körte több fajtáját a kínaiak már legalább 4000 éve termeszteni kezdték. A ma ismert nemes körte őse valószínűleg görögrómai közvetítéssel került Ázsiából a mediterrán vidékekre, majd a középkorban Európa többi részére is.
- Sárgabarack tipikus magyar gyümölcsnek tekintjük, pedig ez is KözépÁzsia, Nyugat-Kína vidékéről származik, a török időkben kezdték nálunk termeszteni. Hazánk elterjedésének északi határát jelenti és itt is csak a speciálisan ide tervezett („nemesített”) változatok tudnak megélni – egyre nehezebben.
- Őszibarack – szintén Kínából származik és nagyjából 2000 éve, perzsa közvetítéssel került először Európa déli tájaira.
- Dió – Közép-Ázsia, a mai Törökország, Irán vidékén őshonos, ahol még ma is több száz hektáros diófaerdők léteznek.
- A cseresznye, meggy és szilva őshazája is KözépÁzsia és a görög-római hódításoknak és az ázsiai karavánutaknak köszönhetően terjedtek el Európában, de már az első, kb. 5000 éve keletről betelepülő, földművelő népek is ismerhették.
- Gabonaféléink (búza, rozs, árpa) őshazája is KisÁzsiában és a Közel-Keleten található. A Kaukázus vidékén még mindig megtalálható az alakor búza vad változata.
- A paprika, paradicsom, burgonya, kukorica, babfélék őshazája Észak és Dél Amerika.
Akkor mi őshonos nálunk, mit ettek az első betelepülő európaiak?
Leginkább az, amit hoztak magukkal, és azt egészítették azzal, amit itt találtak. Ezek voltak az európai őserdőkben termő vadgyümölcsök, például erdei málna és erdei szamóca, vadszeder és áfonya, vadalma és vadkörte, erdei mogyoró. Ezek csak távoli rokonai (a mogyorót kivéve) a ma ismert gyümölcsöknek, de messze nem azok, amelyeket ma is fogyasztunk. (A ma ismert szamóca például Amerikából került hozzánk.)
…és még egy kis érdekesség az „őshonos” ételekkel kapcsolatban: 
A narancsot, mandarint, citromot mediterrán gyümölcsnek ismerjük, pedig a citrusok őshazája Délkelet-Ázsia, Dél-Kína, Mianmar és Délkelet-India térsége. Ott sokkal több fajtájuk ismert, mint nálunk, és ebben az esetben is igaz, hogy csak néhány fajtájuk bírja a trópusitól eltérő, mediterrán klímát, mi ezeket ismerjük már régóta.
Ma a legtöbb banán közép- és Dél-Amerikából kerül hozzánk, itt is vannak a világ legnagyobb banánültetvényei. Ám banán szintén Délkelet-Ázsiából és a Csendes-óceán trópusi szigeteiről származik. Előbb Nyugat-Afrikába telepítették be, majd innen került Amerikába. Ma már a trópusokon mindenhol termesztik, az eredeti élőhelyéhez hasonló területeken.
Tehát azzal, hogy csak azt kellene ennünk, ami itt őshonos, a fő probléma az, hogy az ember sem őshonos Európában, - a trópusokról származunk.
Így nem kell félni az egzotikus gyümölcsöktől, mert tökéletesen megfelelnek számunkra élelmiszerként, ugyanúgy, mint a most, itthon termesztettek. Bizonyosan több hasznos tápanyag van egy pár hete a mediterrán, vagy trópusi országokban leszedett gyümölcsben, zöldségben, mint itthon a raktárakban, hónapok óta tároltakban.
Ha valaki a téli vitaminpótlását kizárólag gyümölcsökből, zöldségekből szeretné biztosítani, akkor válassza a lehető legfrissebb, legtöbb napfényt kapott fajtákat, vagy az optimális érési időben leszedett, fagyasztott gyümölcsöket. Ezekből fogyasszon el naponta, (az egészséges életmód részeként) legalább fél kilót, ha pedig téli vitaminpótlását is kizárólag ezzel szeretné fedezni, akkor legalább napi egy kilót – májusig végéig, - és utána is. (Vagy egészítse ki étrendjét vitaminokkal.)
Legfontosabb a változatosság.
